A Külgazdasági és Külügyminisztérium

ösztöndíjpályázata

a Balassi Nyári Egyetemen való részvételre

 

 

A kulturális és tudománydiplomáciai feladatok ellátásáról szóló 241/2016. (VIII. 16.) Korm. rendelet, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2022. (IX. 6.) KKM utasítás alapján a Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: KKM) a Balassi Bálint ösztöndíjprogramban Márton Áron ösztöndíjpályázatot hirdet a 2023 nyarán megrendezésre kerülő

 

Balassi Nyári Egyetemen való részvételre.

 

1. A PÁLYÁZAT CÉLJA

A pályázat célja, hogy az elnyerhető ösztöndíj segítségével a Balassi Nyári Egyetemen résztvevők fejleszthessék magyarnyelv-tudásukat és Magyarországgal kapcsolatos ismereteiket elmélyíthessék és megerősíthessék.

2. A PÁLYÁZAT TÁRGYA

 

A Balassi Nyári Egyetem a magyar nyelv intenzív tanulása mellett a magyar irodalmat, történelmet, földrajzot, néprajzot, színháztörténetet, művelődéstörténetet bemutató előadásokat kínál a résztvevők számára. A 80 magyar nyelvórán kívül hungarológiai jellegű programokon, előadáson/terepmunkán vesznek részt az ösztöndíjat elnyert hallgatók 40 órában. A tantermen kívüli programok során (kirándulás, múzeumlátogatás stb.) saját tapasztalatokat, élményeket szerezhetnek Magyarország kultúrájával kapcsolatban. A magyar nyelvi képzési program írásbeli számonkéréssel zárul.

A négyhetes magyarországi tanulmányokra a Budapesten kerül sor, a KKM Magyar Diplomáciai Akadémia Kft. (a továbbiakban: KKM MDA Kft.) felnőttképzési intézmény közreműködésével.

3. AZ ÖSZTÖNDÍJ IDŐSZAKA ÉS TARTALMA

A képzés időtartama 4 hét (2023. július 17. – 2023. augusztus 11.)

Az ösztöndíj tartalma:

  • képzési díj,
  • a képzés tananyagai,
  • szálláshely,
  • napi 3 étkezés,
  • 30-napos tömegközlekedési bérlet,
  • részvétel a szakmai programokon,
  • részvétel kiránduláson.

 

A meghirdetett ösztöndíjas keretszám: 60 fő

 

4. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

 

A Balassi Nyári Egyetemen való részvételre pályázatot nyújthat be

  • a képzés kezdetéig a 18. életévét betöltő, magyar származású, a Kárpát-medencén kívüli diaszpórában élő, külföldi állampolgárságú személy, valamint
  • a képzés kezdetéig a 18. életévét betöltő, nem magyar származású, külföldi állampolgárságú személy.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent az aktív közösségi munka, valamint a magyar kultúrával kapcsolatos tevékenység.

Nyertes pályázat esetén az oktatáson való részvétel kötelező, ennek indokolatlan elmulasztása, valamint az ösztöndíjszerződésben és/vagy a felnőttképzési szerződésben foglaltak, továbbá a szálláshely Házirendjének megszegése esetén a képzésre és szálláshelyi elhelyezésre való jogosultság azonnal megszűnik.

 

5. A PÁLYÁZAT BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE

A pályázat elektronikus beküldési határideje: 2023. május 9., 24.00 (UTC+1)

 

6. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁVAL, ELBÍRÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK

 

A pályázat menete:

 

A pályázati felhívás az alábbi honlapon található:

https://balassischolarship.kormany.hu/palyazat-balassi-nyari-egyetem

 

1. A pályázati oldal

A pályázat beadása a https://spjelentkezes.mdakft.hu oldalon keresztül történik. Kérjük, hogy keresse fel az oldalt és az ott levő információk alapján készítse el és adja be a pályázatát!

 

2. A pályázat során beadandó mellékletek és igazolások

A pályázathoz szükséges mellékletek és igazolások a következők: 

  • a pályázó aláírt nyilatkozata (formátum .pdf) [kötelező melléklet]
  • önéletrajz (formátum: .doc. .docx) [kötelező melléklet]  
  • kb. 200 szavas fogalmazás a magyarországi tanulmányok céljáról és a megszerzendő ismeretek otthoni hasznosításáról (formátum: .doc. .docx) [kötelező melléklet]
  • a (nem magyar) útlevél vagy az utazásra jogosító úti okmány másolata (formátum: .pdf) [kötelező melléklet];
  • nem magyar származású pályázó esetén társadalmi szervezet (iskola, alapítvány, egyház, cserkészet stb.), magyar külképviselet, magyar nyelvi lektor, vendégtanár vagy elismert személyiség ajánlása;
    magyar származású pályázó esetén magyar külképviselet, magyar szervezet vagy a magyar közösség elismert tagjának, illetve magyar nyelvi lektornak vagy vendégoktanárnak az ajánlása, ezek hiányában a magyar származást igazoló egyéb dokumentum (formátum: .pdf) [javasolt melléklet].

 

A pályázatok elbírálása

 

A pályázatokról szóló döntést a KKM által létrehozott bírálóbizottság javaslata alapján, az ösztöndíj működtetéséért felelős külgazdasági és külügyminiszter hozza meg. A döntés minden pályázóra nézve kötelező.

A KKM a határidő után beérkezett, illetve formailag hibás és hiányos, pontatlanul vagy olvashatatlanul benyújtott pályázatokat nem veszi figyelembe. Hiánypótlásra nincs lehetőség.

 

A pályázati eredmények közzététele

 

A pályázatokról szóló döntés meghozatalának határideje: 2023. május 26., amelyet követően 3 munkanapon belül a KKM írásban, elektronikus úton értesítést küld a pályázat eredményéről.

Az ösztöndíjat nyert pályázónak ezután szintén írásban, legkésőbb 2023. május 31-ig elektronikus úton nyilatkoznia kell, hogy elfogadja-e az ösztöndíjat.

 

A pályázót érintő költségek:

  • az utazás költségei (Magyarországra és haza),
  • szükség esetén a vízum beszerzése az illetékes magyar külképviseleten,
  • egészségbiztosítási díj (a résztvevőt terheli a tanulmányai alatt felmerülő összes egészségügyi szolgáltatás díja, biztosításáról önmagának kell gondoskodnia),
  • költőpénz, egyéni kiadások.

 

7. AZ ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉNEK ÉS IGÉNYBEVÉTELÉNEK EGYÉB FELTÉTELEI

 

  • A pályázó vállalja, hogy a KKM MDA Kft-vel ösztöndíjszerződést és felnőttképzési szerződést köt.
  • Kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlan, hamis adatot szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz a pályázat benyújtásakor, illetve valamely, a pályázat elbírálását érintő valós tényt, adatot elhallgat.
  • A pályázók pályázatuk benyújtásával hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak a KKM, valamint a fentiekben meghatározott döntés-előkészítő testületek és döntéshozók általi kezeléséhez a döntéshez szükséges ideig – de legfeljebb 2023. augusztus 11. napjáig.
  • A pályázaton ösztöndíjat nyert hallgatók névsora nyilvános. A pályázó a pályázaton való részvétellel hozzájárul ahhoz, hogy neve és állampolgársága az ösztöndíj elnyerése esetén nyilvánosságra kerüljön a KKM honlapján.
  • A járványügyi helyzetre tekintettel javasoljuk, hogy kísérje figyelemmel a https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ kormányzati portálon található tájékoztatást. A pályázaton nyertes ösztöndíjasok folyamatosan tájékoztatást fognak kapni a képzés megkezdéséhez és a szálláshelyre való beköltözéshez szükséges teendőkről és a magyar jogszabályok és/vagy az ösztöndíjprogramra vonatkozó előírások szerinti feltételeiről.
  • A pályázó tudomásul veszi, hogy a képzés megkezdésének, illetve a szálláshelyre történő beköltözésnek a feltételeit a KKM, illetve a KKM MDA Kft. – a járványügyi helyzet alakulása, illetve a hatályos magyar jogszabályok és az ösztöndíjprogramra vonatkozó előírások alapján a nyári egyetem kezdete előtt legkésőbb négy héttel fogja pontosítani és elektronikus levélben közölni az ösztöndíjat elnyert pályázókkal.
  • A pályázó tudomásul veszi, hogy a KKM a járványügyi helyzetre való tekintettel a Balassi Nyári Egyetem előzetesen tervezett kezdési időpontját (2023. július 17.) elhalaszthatja, illetve súlyos helyzetben elállhat a képzés indításától, dönthet a képzés felfüggesztéséről és a felfüggesztés megszüntetése utáni folytatásáról, továbbá határozhat a jelen pályázati felhívásban megállapított képzési időnél rövidebb képzési idő alkalmazásáról. A pályázó tudomásul veszi, hogy a képzéshez kapcsolódó szakmai programok megvalósítása függ a járványügyi helyzet, illetve a hozzá kapcsolódó szabályok alakulásától. A pályázó vállalja, hogy bármely előbbi körülmény, változás bekövetkezése esetén, e körülményre, változásra alapozva a KKM-el, ill. a KKM MDA Kft.-vel szemben kártérítési igénnyel nem lép fel.
  • Javasoljuk a képzés megkezdéséhez, a szálláshelyre történő beköltözéshez, hogy az ösztöndíjat elnyert pályázó rendelkezzen igazolással, amely bizonyítja, hogy megkapta valamely, a magyar állam által elismert Covid-19 elleni oltást. Az oltás igazolása lehetséges magyar vagy angol nyelvű:

továbbá, a fentiek hiányában

  • magyar vagy angol nyelvű hivatalos (orvosi) igazolással, amely bizonyítja, hogy az ösztöndíjat elnyert pályázó megkapta a védettséghez szükséges számú, Magyarországon elismert oltást.

 

8. A PÁLYÁZAT FORRÁSA

 

Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény 1. melléklet XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet, 7. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 33. Külügyi ösztöndíjas és egyéb képzési programok jogcímcsoport. ÁHT: 381084

Összeg: 59.989.980 Ft

 

 

9. TÁJÉKOZTATÁS

 

A jelentkezéssel kapcsolatos további tájékoztatást Vörös Daniella oktatásszervezési előadónál, az alábbi elérhetőségeken kaphat:

személyesen: 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57. III. épület I. emelet 102-es iroda. 

telefonon:  +36 1 800 9482

e-mailen: sumuni@mdakft.hu

 

__________________________________________________________________________________________

 

További információ a Külgazdasági és Külügyminisztérium Balassi–ösztöndíjprogram honlapján: https://balassischolarship.kormany.hu