2022. február 18-án gróf Andrássy Gyulára emlékezve, halálának 132. évfordulóján, Fernando Kirigin abbáziai polgármesterrel és a HMDK tengermelléki szervezetének képviselőivel közösen, koszorúzással egybekötött megemlékezésre került sor Voloscóban. A koszorúzást megelőzően Dr. Demcsák Csaba nagykövet kétoldalú tárgyalásokat folytatott Fernando Kiriginnel Abbázia polgármesterével.

Dr. Demcsák Csaba nagykövet beszédében méltatta a két ország jószomszédi és baráti kapcsolatait, kiemelve, hogy országaink idén, 2022-ben, a diplomáciai kapcsolatok felvételének három évtizedes évfordulóját ünneplik. Horvátország és Abbáziai mindig szoros kapcsolatokat ápolt hazánkkal, ezért nem szabad megfeledkeznünk a népeinket összekötő azon történelmi személyiségekről, akik közös hidat jelentenek a két ország történelmében. Ilyen volt gróf Andrássy Gyula is, magyar miniszterelnök, majd osztrák-magyar külügyminiszter, aki életének utolsó napjait töltötte az emléktáblának helyet adó épületben.

Fernando Kirigin abbáziai polgármester hangsúlyozta, hogy büszkék a gróf Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt Abbáziában és a térségben bekövetkezett fejlődésre. Nagy örömükre szolgál, hogy folyamatos a magyar turisták és üzletemberek érdeklődése a Kvarner-öböl és Abbázia irányába.

Andrássy Gyula miniszterelnök előtt tisztelgő megemlékezést követően dr. Demcsák Csaba nagykövet Rijekában találkozott a helyi magyarság képviselőivel. A kétórás megbeszélésen megismerkedett a HMDK megyei szervezetének közösségépítő munkájával és a magyarságot érintő kérdésekkel. A találkozón a magyar egyesület tagjai és a térségben élő érdeklődő magyar állampolgárok részletes tájékoztatást kaptak az április országgyűlési választásokon történő részvétel feltételeiről és a kapcsolódó adminisztratív teendőkről.