A Magyar-Horvát Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság 15. plenáris ülését december 12-én, Zágrábban tartották meg. A magyar küldöttséget Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, a bizottság magyar tagozatának elnöke, a horvát küldöttséget pedig Zvonko Milas, a Határon Túli Horvátok Állami Hivatalának államtitkára, horvát társelnök vezette. Az ülést Gordan Grlic Radman, horvát kül-, és Európa-ügyi miniszter nyitotta meg.  A eredményes ülés a jegyzőkönyv aláírásával zárult.

A felek egyetértettek, hogy a magyar nemzeti közösség Horvátországban és a horvát nemzeti közösség Magyarországon kiemelkedő szintű kisebbségi jogokat élvez. A két állam közötti kiváló kisebbségi együttműködés alapjait az 1995-ben aláírt kisebbségvédelmi egyezmény fektette le, aminek végrehajtását a Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság irányítja, illetve felügyeli. A bizottság legutóbbi, 2018. márciusi, budapesti ülése óta számos fontos kötelezettségét teljesítette mindkét kormány, ezek közül a legfontosabbak: Magyarországon a Pécsi Horvát Színház megújulása, a Pécsi Horvát Ház megnyitása, valamint a szombathelyi Mate Mersic Miloradic horvát oktatási központ megépülése, míg Horvátországban a laskói (Lug) iskola sportlétesítményének átadása, a bellyei Magyar Médiaház megépítése, valamint az Eszéki Magyar Oktatási és Művelődési Központ diákotthonának felépülése, amelyet 2019. november 28-án Orbán Viktor magyar és Andrej Plenkovics horvát miniszterelnök közösen avatott fel. További lehetőségek kínálkoznak a határ menti együttműködésben és a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében, valamint értékes terveink vannak kiváló kulturális kapcsolataink fejlesztésére is. A bizottsági ülés befejeztével a társelnökök leszögezték, hogy a 15. ülésen mindkét nemzeti közösség számára fontos és reális ajánlásokat fogadtak el, amelyek megvalósítása nemcsak a nemzeti közösségeket erősítik mindkét országban, de általában hozzájárulnak a két ország közötti jószomszédi kapcsolatok erősítéséhez is.

 

https://hrvatiizvanrh.gov.hr/vijesti/zapocela-sjednica-medjuvladinog-mjesovitog-odbora-za-nacionalne-manjine-hrvatske-i-madjarske/4634

http://hr.n1info.com/Vijesti/a467480/Grlic-Radman-Hrvatska-i-Madjarska-europski-primjer-suradnje-u-zastiti-manjina.html

https://vijesti.hrt.hr/565724/grlic-radman-hrvatska-i-maarska-europski-primjer-suradnje-u-zastiti-manjina

https://glashrvatske.hrt.hr/hr/aktualno/hrvatska/odrzana-sjednica-mmo-za-suradnju-izmeu-hrvatske-i-maarske/

https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2019/12/12/magyarorszag-komoly-partnerre-talalt-horvatorszagban-a-kisebbsegi-jogok-ervenyesiteseben#