2023. május 9-10-én a zágrábi Liszt Intézetben 24 órás olvasó maratont szerveztünk a magyar és a szlovén nagykövetség (Szlovénia az idei frankfurti könyvvásár díszvendége), és a karlovaci könyvtár együttműködésében. A  program az Ivan Gundulic iskola magyar osztályának jelenlétében, dr. Demcsák Csaba magyar, és a Gasper Dovzan szlovén nagykövet megnyitójával indult. Az olvasás népszerűsítésért indított rendezvényünkre tíz nagykövet fogadta el meghívásunkat, és hozta el kedvenc könyvét, így a szlovén, finn, ír, holland, német, francia, osztrák, cseh, görög és az Európai Bizottság nagykövete is csatlakozott hozzánk. Az Európa napon résztvevő Andrej Plenkovic miniszterelnök meglátogatta az intézetet, meghallgatta dr. Mladenovics Anna intézetigazgató asszony bemutatóját, és ígéretet tett, hogy illetékes miniszterével közösen hosszabb látogatást tesz nálunk a közeljövőben. Kora este a nemzetközi konferencián Zágrábban tartózkodó Veres István és Ales Musar, magyar és szlovén elnöki házastársak is vendégeink voltak. Az este és az éjszaka folyamán influenszerek, művészek, lektorok váltották egymást az olvasásban a jó hangulatú eseményen.  A megfelelő láthatóság érdekében intézetünk kirakatában rendeztük be az olvasósarkot, így a nap és az este folyamán sok száz érdeklődőhez jutott el az üzenet: Olvasni jó!